ARANY JÁNOS ÉS TOMPA MIHÁLY LEVELEZÉSE (1847–1868),

Arany János és Tompa Mihály bő két évtizedig, 1847-től 1868-ig levelezett. Arany László 1888-ban így méltatta ennek a levelezésnek a jelentőségét: „Ez volt atyámnak legtartósabb s legösszefüggőbb láncolatban folyó levelezési viszonya. Mintha naplót vitt volna, oly részletesen föllelhetők benne az ő kevés külső változással folyt életének eseményei, oly híven tükröződik kedélyének minden hullámzása.” Arany Petőfivel folytatott jelentős levelezésével együtt ez a levélkrónika közkincsnek is tekinthető, hiszen ily mértékben nem láthatunk be a magyar irodalom e periódusából senkinek sem az alkotói műhelyébe, sem a mindennapi, hétköznapi viszonyaiba vagy a történelmileg oly jelentős korszak személyes megélésébe, amely felettébb izgalmas és drámai volt esetükben irodalom- és költészettörténeti szempontból éppúgy, mint a nagypolitika, a történelem vonatkozásában. Hiszen „hőseink” átélték az 1840-es évek reményekkel telt korszakát, majd a szabadságharc bukását, az abszolutizmus, a Bach-korszak megpróbáltatásait és a 60-as éveknek hol enyhülő, hol szigorodó, végül a kiegyezésbe torkolló fordulatait. Két pályakép alakulását, a főbb művek keletkezéstörténetét követhetjük nyomon, miközben bepillantást nyerhetünk a két művész időnkénti zajos sikereibe és megrendítő magánéleti tragédiáiba. Két olyan költő, ember sorsába, akikről Krúdy így írt: „Ez a férfitípus volt az, amely Magyarországot fenntartotta, téli sarat elbíró csizmában viselte el a megpróbáltatásokat, zsoltáros hittel bízott a jövendőben, és halk rajongással gondolt a nemzeti ideálokra. Ez az embertípus őrizte meg helyét a földrészen a kő szilárdságával, a só nehézségével és a tölgyfa életkorával.”