A szerző a József Attila-életmű érett és kései korszakából választott, egymással szoros motivikus kapcsolatban álló versek elemzésén keresztül egy lehetséges, új poétikai irányvonal felmutatására tesz kísérletet. A nyelvi-poétikai és retorikai szempontokat érvényesítő interpretációkban a versek materiális nyelvi működésmódjának a metaforikus jelentésképzéssel és a szemantikai relevanciával bíró versritmussal való összjátékát vizsgálja. Az elemzések József Attila költői nyelvének és művészetelméleti terminusainak (pl. ihlet, névvarázs, keletkező szó) interfunkcionális, egymást kölcsönösen megvilágító működésére is példákkal szolgálnak. Teoretikus megalapozásukban ezért a trópusok és alakzatok irodalomelméletein, illetve a József Attila világlátására nagy hatást tett gondolkodók művein túl a költő művészetbölcseleti és poetológiai írásai is meghatározó szerepet kapnak.