RICHMOND GRÓFJA BEINT

Néhány évvel ezelőtt egy kisebb színház rendezője azzal keresett meg, hogy átírnék-e nekik egy Shakespeare-drámát egyfelvonásosra úgy, hogy legfeljebb öt-hat szereplője legyen. Először nemet mondtam, de közben nagy kihívást éreztem lehetetlen kérésében, s belekezdtem a III. Richárd átírásába. Négy szereplője lett és azt a címet kapta, hogy Richmond grófja beint. „Ez így jól lesz – mondta –, de kellene még egy ilyen, mert a közönségnek akkor van igazán színházi élménye, ha közben legalább egy szünetet tartunk. Nagy divat most a Macbeth, meg tudnád csinálni?” Ezt úgy képzeltem el, mintha a reformkor elején egy vándortársulat adná elő, majd, hogy még nagyobb színházi élménye legyen a remélt közönségnek, átírtam a Coriolanust is. Hanem akkorra éppen kitört a koronavírusos világjárvány, a színház átmenetileg bezárt, a három egyfelvonásos Shakespeare pedig maradt a számítógépemben. Most újra olvasva a már-már elfeledett kísérleteket, megerősítették régi gyanúmat, hogy mindig, mindenütt feltűnhet egy-egy jobbsorsra érdemes, de a hatalomtól vagy a hatalomvágytól megrészegült Coriolanus, III. Richárd vagy Macbeth. Akik aztán a dramaturgia szabályai szerint rendesen elbuknak. (Sumonyi Zoltán)