KAPOSI MÁRTON: RENDHAGYÓ ÉS FÉLREÉRTETT KLASSZIKUSOK NYOMÁBAN

Kaposi Márton különböző témájú tanulmányait az köti össze egymással, hogy olyan szerzőket mutat be, akik mértéken felül kiváló vagy meglepően modern, rendkívül pozitív, de az előzőekhez képest feltűnően másmilyen alkotásokat hoztak létre, ezért többnyire nem részesültek megértő fogadtatásban és méltó elismerésben. Dante rendkívüli nagyságához nem mindig tudtak fölemelkedni, és különös hagyományőrzését is idegenkedve fogadták. Machiavelli ellentmondásos modernségét és természetes, életszerű látásmódját egyenesen a visszájára fordították. Vico mély történetfilozófiai felismerését, illetve Croce egyszerűséget és kifinomult igényességet összekapcsoló világszemléletét beható elemzés helyett inkább alábecsülték és elfelejtették. A művészi szintű verses magyar epikát megteremtő Zrínyi Miklós ma már nem érettségi tétel. Hamvas Béla „tízezer arcú” életművén máig nem tudtak sem megosztozni, sem megegyezni hívei és ellenségei. Egyedül a magyarok történetét kellő tudományossággal és szépséggel megíró olasz Bonfini kapott érdemei szerinti megbecsülést. Minden elismerést megérdemelnek azok az értelmezők és közvetítők, akik hangsúlyozták, hogy az említett kiemelkedő teljesítmények a legalapvetőbb értékek továbbítását szolgálják, azok sokféle, olykor szokatlan formáit mutatják be. Mert ezek az alkotások a személyes életvezetés fölemelő távlatáról, a társadalom életében való eredményes és boldogító közreműködésről, a bonyolult helyzetek megoldhatóságáról, a kreativitás felszabadításáról tárnak elénk hihető eszményeket és követhető példaképeket, melyeket az igényes egyszerű ember is képes belátni és meg tud közelíteni.