PIROS PAJZSON KETTŐS KERESZT

Ez egy évszázados történet. Pontosan annyi! Egy elfelejtett, sokszor és sokszorosan félremagyarázott, zűrzavaros korról. Arról az időről, amikor valaki azt mondta: „Ezt aztán már nem!” A szomorú emlékezetű 1920-as esztendő után úgy tűnt a tragédia újabb felvonásával kell szembenéznie országunknak. A nagyhatalmak döntése értelmében, 1921. augusztus 29-én, a szintén szomorú emlékeket idéző, mohácsi csata 395. évfordulóján, puffogó dobok és rezesbanda kíséretében, Davy osztrák tartományfőnök vonul majd be, Ödenburgba, a frissen kitalált, addig soha nem létezett Burgenland tartomány székhelyére. Ödenburgba. „Mi dolgunk vele?” ? vonhatna vállat, aki nem tudja, miről is van szó. Csak annyi, hogy azt a csodálatos városkát ott, az Ikva partján, „Ödenburgot” korábban (és azóta is), várépítő ispánjáról, Suprunról, Sopronnak nevezték Ekkor már csaknem ezer éve! Voltak, akik szembe mertek szállni a döntéssel és nem kevesebbet, az életüket tették fel arra, hogy az addigi igazságtalanságokat ne tetézzék meg egy újabbal. Nevezték őket rongyosoknak, felelőtlen elemeknek, banditáknak, franktirőröknek, guerilláknak, komitácsiknak, felkelőknek ízlés és pártállás, vagy bármilyen nézőpont szerint. Volt idő, amikor nem nevezték sehogyan, hanem inkább hallgattak róluk. Csak mélyen eltemetett irattárak pocain, itt-ott kallódó régi könyvek lapjain maradt nyomuk. Erről az időszakról szól a következő történet.