NEM ÉR A NEVEM

Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el őket egymástól, mégis mindketten egy férfi neve mögé rejtőznek, hogy hallathassák a hangjukat.1581-ben Emilia Bassano a királyi főkamarás szeretőjeként jól ismeri a londoni színházakat, így megtalálja a módját, hogy a titokban írt műveit színpadra vigye. A világ legkiválóbb színpadi remekműveinek írója azonban nagy árat fizet azért, hogy megvásárolja egy férfi nevét, mert ezzel a sajátját kiírja a történelemből.Napjainkban Melina Green papírra veti legújabb színdarabját, amelyet az Erzsébet-kori felmenője, Emilia Bassano ihletett. Melinának nőként, négyszáz évvel később egészen más nehézségekkel kell szembenéznie, a színházi világ azonban továbbra is a férfiak terepe. Vajon Melina – Emiliához hasonlóan – hajlandó lemondani a szerzőnek járó elismerésről, csak azért, hogy színpadon láthassa a művét?A két nő küzdelmes sorsát bemutató regény magával ragadó történet ambícióról, bátorságtól és vágyakról, amely arra a kérdésre keresi a választ, milyen áldozatot képes hozni egy nő azért, hogy az életműve tovább éljen, még azon az áron is, ha a neve örökre feledésbe merül.RészletSzíndarabbal pályázni egy művészeti fesztiválra nem csupán abból állt, hogy az ember ír egy jelentkező e-mailt, amelyhez csatolja a szövegkönyvét. A fesztivál szervezői mindent bekértek a jelentkezőtől az önéletrajzától kezdve a különféle ajánlásain át egészen a történet rövid kivonatáig. Andre és Melina egymás mellett gubbasztottak a laptop előtt, úgy próbáltak frappáns összefoglalót írni a darabról, a fogalmazásaik azonban egyre ostobábbra sikeredtek, miután benyakaltak egy, kettő, végül három üveg pezsgőt. Mire a betűk táncolni kezdtek a képernyőn, Andre fabrikált egy hamis ajánlólevelet Horace J. Sneedtől, egy képzeletbeli színház nem létező művészeti igazgatójától.Néhány óra elteltével kész volt a pályázat, de legalább annyira kész volt Melina és Andre is, akik csak egymás segítségével tudtak felülni az ágyon. Andre Melinára nézett, keze az egér fölött tétovázott.– Készen állsz?– Várjálvárjálvárjál! – szólalt meg Melina, de alig forgott a nyelve. – Hadd nézzem, van-e benne elírás!– Már vagy százszor átnézted – intette le André. – Ne hallgass… halatgasd… halotgasd… csak küldd már el!Melina magához rántotta a laptopot, és hátravetette magát az ágyon. A billentyűzetet az álla alá támasztotta, és hunyorogva végigpörgette a jelentkezési felületet. A Village Fringe fesztivált a The Place, egy kisebb színház szervezte, amelynek a kritikus, szókimondó és újszerű előadások, illetve a művészeti igazgató, Felix Dubonnet szerzett hírnevet.Felix Dubonnet!– Jaj, ne! – kapott levegő után Melina, és olyan nagy lendülettel ült fel, hogy a laptop Andre hasára esett. – Ne, ne, ne, ne, ne!– Au! – jajdult fel Andre. – Már megint összeomlott a géped? Vagy elfogyott a pezsgő?– Ismered Felix Dubonnet-t? – fordult hozzá Melina.– Az valami ital?– Művészeti igazgató, aki közismerten csakis férfiak által írt darabokat hajlandó színre vinni. Emlékszel, amikor Theresa Rebeck a Timesban írt egy véleménycikket a színházakra jellemző nemi diszkriminációról? Na, ez a pasi volt az, aki ellenvéleményt írt, és azt állította, hogy a színházi világban rengeteg nő van… a színpadon. – Melina a fejét ingatta. – Ha ő dönt a fesztiválra benyújtott pályázatokról, esélyem sincs bekerülni, Andre. Ezt én nem csinálom.– Higgadj már le, Mel! – szólt rá Andre, majd a laptopot a térdén egyensúlyozva ő is felült.Melina a barátjára nézett, és hirtelen kijózanodott.– Van neked bármi fogalmad arról, milyen nőnek lenni?– Ez most valami beugratós kérdés?– Nőnek lenni azt jelenti, hogy szüntelenül elítélnek. Az öltözéked miatt. A telt idomaid miatt. Akármikor bekapcsolod a tévét, az hallod, hogy karcsúbbnak és szebbnek kell lenned. Azt jelenti, hogy ugyanazt a munkát végzed el, mint egy férfi, de kevesebb fizetést kapsz érte. Azt jelenti, hogy ha a természetes öregedést választod,