KALÁN LISZTEL STÁBOLD BÉ

-Végy egy ártatlannak tűnő erdélyi szakácskönyvet a 19. század közepéről. Írd be tulajdonosa nevét meg a települést a Google keresőjébe. Ezen a ponton Bem apó Petőfivel súlyosbítva behajtat Vajdahunyadra, és kéziratod szerzőjénél ebédel. A tojásos pityókával együtt rád szakad két asszonysors és maga a történelem.De mi is az, hogy erdélyi konyha? Teszünk az ételbe csombort meg tárkonyt, és kürtőskalács a desszert? Hát a magyar? Szügyig gázolunk rántásban és paprikás-hagymás szalonnazsírban?Ezeket a kérdéseket senki nem tudja szabatosan megválaszolni, de úgy vagyunk vele, mint amikor népdalfoszlányt hallunk. Még ha nem ismerjük is, felismerjük: oké, igen, miénk. Egy rendes gulyáslevest vagy kovászos uborkát semmivel nem lehet összetéveszteni, más országbanmeg elkészíteni se, mert más az alapanyagok íze, vagy nincsenek is.Létezik hát gasztronómiai anyanyelv. Csakhogy pont úgy változik, mint a beszélt nyelvünk. Sunyin, észrevétlenül, napról napra - és mi a vége? Próbáld most élvezni Kemény Zsigmond regényeit, míg kiér a pizzafutár.Egy ilyen szakácskönyv anyaga több évtizeden át gyűlik a konyhafiók mélyén. Szamárfüles, zsírpecsétes füzetek, kallódó cetlik dédnagynénik sütireceptjeivel. Ismerős? Könyvünk tehát nagyjából az 1800-as évek első felének erdélyi gasztronómiai ízlését tükrözi. Hogy valójábanmit is ettek napról napra, az nem derül ki, de hogy mit szerettek - vagy szerettek volna -, az igen. Nem lehet betű szerint főzni belőle, mégis:remek kalandtúra nyelvben és tepsiben.-Saly Noémi