(F)ÉLHETSZ MÁSHOL

Hajdu Ferenc regénye és hangjátékai arról szólnak, hogy az emberek nem egymással beszélnek, hanem elbeszélnek egymástól, s a múlt század korszakaiban, hogyan változtatja meg őket a hatalomvágy – s az abból eredően megszerzett hatalom.„–Éppen ez az, hát éppen ez az – mondta a százados. – Ki tudhatná a Marjadi elvtársnál jobban, hogy micsoda titkokat rejteget ez a szerbbérenc Kovics… Mert ugye, a főkolompos Rajkot és társait, miután beismerték bűnösségüket, felakasztották. De mi van akkor, ha népellenes szervezkedésük még mindig itt csírázik? Beépülve az államvédelembe, rejtezkedve, sunnyogó kis alhadnagyocskaként… Aztán cinikusan rászáll magára, mintha utálná, mintha nem őriztek volna együtt libát, még fel is jelenti magát nálam… Mert azt hiszi, hogy nincs elég éberség, hogy nem látok át a szitán… De van éberség, és átlátok a trükközéseken. Mikor látta először a Kovicsnál azt az adó-vevő rádiót?– Jelentem, én…– Kuss! Béla ijedten elhallgatott, néhány másodpercig feszesen állt, kínosan ügyelve arra, nehogy előredöntse a felsőtestét. Maga is meglepődött, amikor megszólalt, hogy milyen határozottan, mondhatni egészen katonásan cseng a hangja:– Értettem, százados elvtárs. Mikor láttam?”