AZ ÜREG

„A regény szereplőinek viszonya a nyúlhoz megbékélést és gyógyulást hoz. Nagy hatással lesz az olvasókra.”– Publishers Weekly„Cheng stílusa egyszerre elegáns és egyszerű, éles szemmel figyel az átlagemberek életének ritmusára, ám Az üreg ott válik igazán különleges mélységűvé és megragadóvá, amikor képzeletét a természeti világ leírásának szolgálatába állítja.”– Oprah Daily„Megható és mesteri.” – BookPeople„Ahogy a puha, meleg nyuszit a karjában tartotta, megérezte gyógyító erejét.”Érzékeny, megindító történet egy családról, amelynek útját a gyásztól a reményen át a gyógyulásig a kislányuknak vásárolt nyuszi egyengeti.Melanie Cheng Az üreg című csupa szív története összehozza egy szörnyű tragédia után elveszetten bolyongó család tagjait. A szülők, Jin és Amy Lee egy nyulat vesznek a kislányuknak, Lucie-nak abban a reményben, hogy a kisállat némi örömöt csempész majd kertvárosi otthonukba. A Melbourne-ben élő család mindennapjaira először tényleg jótékonyan hat a gondoskodásra szoruló kis jövevény. Ám egy napon váratlanul megérkezik a nagymama, akit Amy és Jin évek óta jószerivel kiközösített a családból. Pauline felbukkanása megtöri a látszólagos nyugalmat, felkavarja az életüket, és a felnőttek kénytelenek szembenézni a tragédia körülményeivel. Vajon ha feladják ellenállásukat és megszeretik a nyulat, az a gyógyulásukat segíti, vagy újabb szomorúsággal tölti el őket? Cheng regénye az együttérzés regénye; van szeme és füle az apró részletekre, finoman és tapintattal ír hősei életéről – még a nyúléról is. Az üreg a gyász, a remény és a megbocsátás feledhetetlen története. Részlet– Elnézést – mondta Jin, és a maszkja után kotorászott a kesztyűtartóban.– Van úti engedélye?Jin először meg akarta mutatni a kórházi belépőkártyáját, de eszébe jutott a nyúl. Figyelte, ahogy a rendőr körülnéz az autóban, majd a pillantása megállapodik a dobozon.– Állatvásárlásból megyek hazafelé.A járőr felcsapta a sisak szemellenzőjét.Jin megpróbálta elképzelni, mit láthat a rendőr: negyvenes évei elején járó vékony, sűrű hajú, rémült tekintetű ázsiai férfit.– Úgy tudom, ez engedélyezett – folytatta Jin, hogy megtörje a kínos csendet. – Nem tiltják a közegészségügyi rendelkezések.A járőr meg se rezdült.– Milyen állat?– Nyúl – felelte Jin meglepődve a kérdésen. – A lányomnak viszem. Lucie-nak. De a nyúlnak még nincs neve.A járőr beárnyékolta a szemét, mert a fák mögött lemenő nap hosszú sugarai éppen rájuk tűztek. – Nekem is volt nyulam gyerekkoromban.– Tényleg? – bökte ki Jin. A járőr hangjában váratlan lágyság bujkált, amitől reménykedni kezdett.– Brutusnak hívták. Németjuhászt szerettem volna, de anya allergiás volt a kutyákra.A Brutus nevű nyúl említése hallatán Jin elnyomta az arcára kívánkozó mosolyt.– Aztán elvitte a mixomatózis. – A járőr lejjebb tolta a maszkját, és megvakarta barázdált orra hegyét. – Jöttünk haza a haverokkal a suliból egyik délután, és amikor fölemeltem a ketrec tetejét, ott feküdt mereven, mint egy múmia.Jin töprengett, vajon illene-e részvétet nyilvánítania, de a rendőr nyula olyan régen pusztult el, és az egész beszélgetés olyan furcsa volt, hogy elbizonytalanodott.– Anya azt mondta, hogy még tíz évvel később is talált a kanapé mögött nyúlbogyókat, olyan keményre száradtak, mint a légpuskasörét.Jin erőltetetten fölnevetett, ami inkább köhögésnek hatott.A járőr gyanakvó pillantást vetett rá. – Vezetői engedély?Jin előszedte a tárcáját a farzsebéből, és kivette a kártyát.A rendőr futólag rápillantott. – Egyenesen menjen haza. Ne álljon meg útközben.– Természetesen.