AZ ELRONTOTT JAPÁN

-Nagyon re'go'ta tart. Megpro'ba'ltam megmagyara'zni magamnak, hogy semmi e'rtelme, hisz u¨gyet sem vet ra'm, hia'ba ba'mulom o?t, hia'ba veszem fel a legszebb ruha'mat, hia'ba illegetem magamat elo?tte, nem e'rdeklem.Nem tudom, ki az, akit szeret, megpro'ba'ltam kitala'lni, de mindenki gondosan titkolja elo?lem. I'gy nem is tudom, mit kellene tennem, hogy ra'jo¨jjo¨n: o? az egyetlen igazi e's utolso' le'legzetemig tarto' szerelmem.Szeretem, amikor mocskos e's tra'ga'r, szeretem, ha tavasszal megra'zza maga't e's kivirul, szeretem. amikor elszu¨rku¨l az okto'beri eso?ben, me'g az ordi'tozo's, hablatyolo's pillanatait is szeretem.Szeretem, amikor egy he'tre't go¨rnyedt ba'csit ku¨ld nekem, aki hangosan u¨vo¨lti: -ezt is eltitkolja'k elo?lu¨nk, pedig mi mindent tudunk-, szeretem az undori'to' betonkolosszusait, a bronzba o¨nto¨tt ki'njait, az esetlen e's patetikus turulmadarait, szeretem szemetestu¨l, hajle'ktalanostul, vagyis majdnem vakon rajongok e'rte.A villamoson is szeretem, pedig gyakran bu?zo¨lo¨g, lottyadt e's kiszikkadt arcokat tesz ele'm, megsimogatna'm mindegyiket, ha tehetne'm, de marade'k jo'zan eszem lefogja a kezemet. Szeretem az e'jszaka ko¨zepe'n bete'pve ordi'tozo' ko¨veteit, holott nem tudok aludni to?lu¨k, szeretem a bana'lis mondatait, az indulatait, az e'rtelmetlen gyu?lo¨lete't, a szenvede'lyes rombola'sait.Mondta'k ma'r nekem sokan, hogy o? nem me'lto' hozza'm. Tala'lnom kellene egy me'lto'sa'gteljeset, sze'pet e's kifinomultat helyette. E'vizedekig kerestem olyat, nem tala'ltam, pedig sokat tettem eze'rt, bizakodva e's reme'nykedve, hogy ve'gre megszabadulhatok etto?l a nyomaszto' szerelemto?l. Elke'pzeltem, hogy egyszer meg is tala'lom azt, aki viszontszeret, felszabadult leszek, mosolygunk majd egyma'sra, tala'n meg is merem simogatni, hiszen viszontszeret. (...)Me'g tudok va'rni, van me'g ne'ha'ny e'vem. Nem akarok lemondani egyetlen reme'nytelen szerelmemro?l, a haza'mro'l, Magyarorsza'gro'l.- (Reménytelen szerelem)