A SPIRITUALITÁS PSZICHOLÓGIÁJA

Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve (Grom, 2011, 12.). Utóbbi akár addig a megfogalmazásig is kiterjedhet, hogy „a spiritualitás mindaz, ami körülvesz bennünket” (Miller, 2012a). Járványszerűen terjedt el az angolszász világból – ahol a „spiritualitás” kifejezés már régóta a köznyelv része volt –, Európa-szerte és az egész világon egyfajta „spirituális forradalomként” (Tacey, 2004) söpörve végig. Nincs olyan jelensége az életnek, amely ne volna spiritualitással átitatott: ilyen a beteggondozás (McSherry, 2006), az orvostudomány (Frick & Roser, 2011), a nevelés (Bucher, 2008a), a pszichoterápia (van Quekelberghe, 2007) vagy a munka világa (Giacalone & Jurkiewicz, 2005). Még az evolúció legbonyolultabb vívmánya, az emberi agy is „spirituális” (Beauregard & O’Leary, 2007). Éppúgy beszélhetünk a hegyi kerékpározás, a vegetáriánus életmód vagy a szexualitás spirituális vonatkozásairól, amit évszázadokon keresztül a spiritualitás kiegészítőjének tekintettek (Wade, 2004).Könyvünk megpróbál átkelni Szkülla és Kharübdisz között. Igyekszik alátámasztani, hogy az emberek olyan rendkívüli élményeket is átélhetnek, amelyeket spirituálisnak tartanak (Hawker, 2000). A valóság több annál, mint amit szabványos mérőeszközökkel, például kérdőívekkel megragadhatunk. Ezt támasztja alá az az amerikai pszichológusok által összeállított, szokatlan élményekről szóló tanulmánygyűjtemény is, amelyben nem csak a spiritualitás „magvát” jelentő misztikus tapasztalatok kaptak helyet (Fontana, 2003, 110.), hanem még a földönkívüliekkel való találkozások is szerepelnek benne (Cardena et al., 32004). A pszichológusok feladata az is, hogy ezeket az élményeket leírják, értelmezzék, megmagyarázzák, és összefüggésbe hozzák más változókkal.