A KÉM - A RAJK-PER TITKOS AMERIKAI KORONATANÚJA

A 60-as években szinte minden este ott ült a Zeneakadémia nagytermében egy hatvan év körüli, hórihorgas, ősz férfi, és alacsony, molett felesége; a budapesti hangverseny látogató közönség jól ismerte őket, legalábbis látásból, mert a szerényen, feltűnés nélkül öltözködő házaspár egyébként nem közeledett senkihez, és nem beszélgetett senkivel sem a szünetekben, aminthogy nem is igen tudta róluk senki sem, hogy kik lehetnek. A mindenkinél szinte egy fejjel magasabb, keskeny arcú, lobogó hajú ősz férfivel, akin jól látszott, hogy alighanem külföldi, a Rákóczi úti járókelők is sűrűn összefuthattak, hiszen naponta végigsétált az Astoria-sarok és az Uránia mozi közötti szakaszon, mivel angol anyanyelvűként, ott dolgozott a New Hungarian Quarterly szerkesztőségében, mint lektor. De azon kívül, hogy amerikai, sokkal többet magyar ismerőseinek többsége sem tudott róla – nem úgy a magyar titkosrendőrség, mely holtáig rajta tartotta a szemét. Nem hiába.Noel Field kanyargós pályafutása az amerikai külügyminisztériumban kezdődött, ahol egyre magasabb tisztségeket töltött be, míg a harmincas évek közepén kvéker neveltetéséből fakadó naiv, világjobbító idealizmusától elvakultan mintegy „meg nem tért”, és titokban hithű kommunistává nem lett - Sztálinnak lelkes, odaadó híve, majd végül a szovjet hírszerzés beszervezett kémje. Attól fogva, a titkos nemzetközi kommunista mozgalom katonájaként már csak a vakhit vezérelte: végrehajtott bármilyen feladatot, amit a Párt rábízott. Közben egyszerre volt pártkatona, és idealista emberbarát: egy segélyszervezet vezetőjeként embereket mentett a spanyol polgárháborúban, és aztán a világháború alatt is, Svájcban, de mivel némileg képlékeny volt a lelkiismerete, megbízatásához híven, főleg csak kommunistákat, hogy pártfogoltjai a háború után majd segítsenek hazájukban hatalomra juttatni a kommunizmust, és ennek során sok későbbi kelet-európai vezetőt személyesen is megismert.Sztálin mélységes gyanakvással tekintett minden külföldi kommunistára, ezért amikor 1948-49-ben koncepciós perek sorozatát rendezték a „béketáborban”, ők lettek a legalkalmasabb bűnbakok, az amerikai Noel Field pedig - a régi, megbízható szovjet ügynök, a hű kommunista, Sztálin rajongója, aki oly sokakat ismert a vádlottak közül - a vád legalkalmasabb koronatanúja. Fieldet az NKVD Prágába csalta, és elraboltatta, majd átadta az ÁVO-nak, mert a Rajk-per előkészítésében is nagy szükség volt rá. Fieldet természetesen megkínozták, és ő – akarva-akaratlanul – ezt a feladatát is teljesítette: vallomása az NDK-tól Magyarországon át Lengyelországig tucatnyi embert juttatott akasztófára. De ezután sem engedték ki a börtönből, ahol elfeledetten tengette életét még évekig - szabadulásához előbb meg kellett halnia Sztálinnak, akit Field a börtönben is megsiratott, amikor megtudta a hírt. Mert Field nem tört meg – amikor végül is 1954-ben kilépett a Fő utcai börtön kapuján, ugyanolyan meggyőződéses kommunista volt, mint amikor letartóztatták. Semmilyen ténytől sem hagyta magát megrendíteni, és fogláraira is elvtársaiként tekintett. Meg is lett a jutalma: kérésére felvették a Magyar Szocialista Munkáspártba. Amikor 1970-ben meghalt, a Népszabadság „az amerikai munkásmozgalom régi harcosaként” búcsúztatta.Field, aki ifjú korában világmegváltónak készült, majd szent meggyőződésből kém és hazaáruló lett, a hitében mindenre mentséget találó „ártatlan szörnyeteg”, legalábbis különös ember volt, akinek a sorsa sok meghökkentő tanulságot kínál a XX. század titkos története iránt érdeklődő olvasónak, Kati Marton pedig a legapróbb részletekig végignyomozva tekervényes életpályáját, válaszokat is kínál a mindenkiben felmerülő kérdésekre.KATI MARTON magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, az Atlantic Monthly, a The Times of London, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott, a „Titkos hatalom” című könyve felkerült a The New Y