A FELEJTÉS CSELE -THE RUSES OF OBLIVION

André Kertész késői polaroidjain saját lakását teszi műteremmé, ahol könyvek, fotók, tárgyak és az ablak kínálta perspektívák adják a nyersanyagot, amellyel dolgozni kezd. Gyakran használja a fény és az árnyék kontrasztját is; előszeretettel veszi elő korábbi felvételeit, és komponál köréjük új kontextust, értelmezi újra múltjának egy-egy darabját. Ám amiben igazán erős, az a megszemélyesített tárgyak bábjátéka. A halott feleségének ajánlott from my window című albumában szereplő polaroid képek egy évekig tartó gyászmunka eredményei. Ám a gyászfeldolgozás az apró színes kompozícióknak csupán egyik rétege. Kertész korábbi képeinek újraértelmezett motívumait is fellelhetjük ugyanis a késői polaroidokon. Mintha az idős művész „minden egyes képpel egy korábbira akart volna emlékezni”. In his late polaroids, André Kertész turns his own apartment into a studio in which books, photographs, objects, and the perspectives offered by his window provide the raw material for his work. He makes frequent use of the contrast between light and shade, often placing some of his earlier photos in the context of new compositions and thus reinterpreting certain parts of his past. His greatest strength, however, is the puppet-show of objects which seem almost to have been brought to life. The polaroid images in his album from my window, dedicated to Kertész’s deceased wife, are the result of several years spent on the work of mourning. The mourning process, however, is only one of the many layers of the small colour compositions. One also finds, in these late polaroids, motifs from Kertész’s earlier photographs that have been reinterpreted, as if the aging artist wanted to.