FÜVESKERTI KÖLTŐK

„Habár több mint két évtizede látott napvilágot a Füveskert 1954-1995 című gyűjteményes kötet, melyből olvasó, író és kritikusa egyaránt tájékozódhatott a füveskerti költőkről és szellemi örökségükről, mégis annak fényében, hogy mind a mai napig e szellemi örökség közkincsként, nemzeti kincsként való el- és befogadása nem történt meg, elsőként szükségesnek látom az alapvető fogalmak tisztázását. Saját keserű tapasztalataim visznek erre, mivel több ízben szembesültem a szégyenteljes ténnyel, hogy életművük és sorsuk ismeretét tekintve még a szakmabeliek is gyakorta homályban tapogatóznak. Ördögi kör ez. A korábbi (rendszerváltás előtti) megfélemlítésből, gyávaságból fakadó szándékos hátat fordítás a későbbiekben (a rendszerváltás után) olyan fokú tájékozatlansághoz vezetett, melynek következménye ma az ismételt hátat fordítás. Az irodalomtörténész, aki feje tetejére állt világunkban nem a költők által írt kánonban gondolkodik, hanem maga óhajtja meghatározni annak paramétereit, tájékozatlanságát immár elutasítással leplezi. Éppen ezért, a félreértések elkerülése végett tisztázzuk mindjárt az elején, füveskerti költők alatt az ÁVH váci politikai börtönében működött egyetlen költőcsoportot értjük, azaz Béri Gézát, Gérecz Attilát, Kárpáti Kamilt, Tollas Tibort, Tóth Bálintot és Szathmáry Györgyöt.(…) Költészetük, melyet bár a szabadulás után is át- meg átsző a börtönmúlttal való szembenézés, ha tudomást veszünk róla, ha nem, az egykori cellafalakon jócskán túlnőve, mára kulturális örökségünk elidegeníthetetlen része.”