A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a -kényes- nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.

Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és bet